Kereséses autótörés

A mai napot az egész családom kihagyná.

Mr. Férfi továbbképzésen, én meg hazajöttem a szülői házba, mert ma valamiféle "ünnepélyt" tartanak, azaz a Finn Baráti Társaság jön bográcsozni.

Már csak egy lánykánk van, aki így még inkább a szemünk fénye lett. Egész héten az ő kívánságát lestük, Mr. Férfi is minden pillanatban azért aggódott, hogy ő jól legyen, ne érezze a nővére hiányát.

Hétvégére jött velem, mert itt mégis nagyobb területen van, kimehet (végül mégsem), több szórakozási lehetőséget találhat. Nem bánta, nagyon örült, az egész házat körbeszaladgálta.

A vendégség idejére be akartam zárni apum szobájába, mert félő, hogy nem szeretik, vagy rosszabb esetben nem figyelnek oda rá és kiszökik. Ez be is következett...

Úgy voltam vele, hogy senki sem szeret a négy fal között lenni egész nap - ráadásul már egyedül, így még egy órára kint maradhat, játszhat, amivel csak akar. Igen ám, de a vendégeink előbb érkeztek meg, és nem is a főbejáraton jöttek (az autónktól nem tudták kinyitni az ajtót). Közben tárva-nyitva hagyták az ajtókat, így a lánykám nyugodtan elhúzhatta a csíkot. Az  egész ház őt kereste, de sehol nem találtuk Órák óta. Kiszökött...

A nagy keresésben és aggodalomban mindenki kiabált egymással, és mivel a kapun a rosszul parkolt autó miatt nem tudtak bejönni, így apum beállt a garázsba. Azaz csak akart, mert - nem láttam mi volt az, de nekiment valaminek. Az autónkat meghúzta és behorpasztotta az oldalát...

Már a kutyámmal akartam utána eredni, hátha a szomszédos erdőbe menekült, és az ismerős kutya látványa visszatéríti, amikor beléptem a lakásba, és megláttam. Ott állt szétvetett lábakkal a nappalink közepén, és azt figyelte, hogy én mit csinálok.

Összeomlottam. Sírni, zokogni kezdtem, ő meg a könnyeimet itta. Azt hittem megfojtom...

Valahogy most kevésbé foglalkoztat a babakérdés. Nem mérem a hőmet, nem számolgatom a napokat, hogy hányadik ciklusnapon tartok, mikor legyünk együtt Mr. Férfivel. Valahogy úgysem leszünk akkor, amikor kellene és ahogyan kellene... Szóval kezdem feladni. Ennek ellenére már fiú nevet is választottam, amitől a családom kiakad: Gilbert András. Szerintetek?

2012. máj. 18. 11:40 | még nincsenek kommentek
Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Temetéses esküvő

Nem tudom, hogy valahol látszódik-e, de a bejegyzéseim között a leleményesebbek egy piszkozatot láthatnak - ugyanezzel a címmel. Elismerem, morbidra sikerült, de híven tükrözi a múlt hétvégémet.

A lánykám elment örökre. A piszkozatban írtam róla, kifejtettem bőven, mert még akkor nem éreztem annyira üresnek magam, mint most.

Az esküvőről is szerettem volna részletesen írni, milyen gyönyörű volt a menyasszony, mennyire boldog az ifjú pár, hogyan viselkedtek az ellenséges rokonok.

Mert hát olyanok is vannak. Miért ne lennének? Gondolom, minden családban megtalálható legalább egy személy, rosszabb esetben több is.

Mindegy. Most valahogy nincs kedvem részletesen kifejteni semmit se.  Inkább megyek és lefekszem.

Jó éjt mindenkinek!

P.S. Ígérem, a következő poszt tartalmasabb és érdekesebb lesz!

 

2012. máj. 17. 21:58 | még nincsenek kommentek
Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Dilemmázás

Még semmi hír az orvostól. Aggódom. Többször volt már, hogy otthon maradtak apummal, talán akkor is hiányoztak, de most nagyon rossz érzés. Jól van, foglalkoznak vele, kap valami kezelést, vagy semmit, amíg nem lesznek meg az eredmények? Eddig még sosem tartották bent, még akkor sem, amikor szivacsot evett.

Barnázom. 3. napja. Elkezdjem ma a Clostit vagy még várjak vele? A nődokim azt mondta, hogy a "rendes" vérzés 3. napjától, de a múlt hónapban sem volt rendes.

Legkésőbb holnap kezdem el. De szerintem már ma.

Olyan jó... Az esküvőn is menstruálni fogok. Pedig reménykedtem, hogy ha már úgyis megjött, akkora majd elmúlik. Aha. Persze. Van egy olyan sejtésem, hogy akkor fog csak hozzá. Pedig ruhában leszek! Max. veszek egy ultra-extra-big tampont...


Felesleges pénzkidobások

Minden összejött, a pénz meg folyik ki a kezem közül.

Vasárnap pecsételni kezdtem, ami nem váltott át pirosba. Így még reménykedtem, hogy a későbbi ovum mégis sikeres volt. Ezért kivártam a 10 napot, és vettem egy 10 napos terhességet kimutató tesztet. Egy álmatlan éjszaka után az volt az első dolgom. Negatív lett. Biztosan nem vagyok terhes, biztosan várnom kell még legalább egy hónapot.

Az idősebb lánykám beteg. Egész éjszaka a mellkasomon aludt, ma megyünk orvoshoz. Féltem! (Az orvosi vizsgálat 10.000-nél kezdődik.)

Az 5 pár most vett cipőmből az egyik mostanra biztosan kicsi. Igaz, csak ezer forint volt, mint a teszt, de akkor már 2.000-et dobtam ki az ablakon.

Az új ruhámhoz még cipőt kell vásárolnom. Hol és mennyiért azt nem tudom, de akkor már Mr. Férfinek is inget + nyakkendőt, ami illik a ruhámhoz.

Holnapután 10-e. Fizu, ami rögvest el is megy a lakbérre + a rezsire.

Emellett a magánóráim (2.000 + 5.000 Ft, ami most 7.500 lesz). A sikertelen melóért is ki kell fizetnem több mint 20.000 Ft-ot.

Feladom...

2012. máj. 8. 7:47 | 2 komment
Kategóriák: beteg, tesztek Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Hazugságok hálójában

Reklám, de a várandós anyák szerintem sok jó, érdekes dolgot találhatnak az Anyák lapjában.

Most a válás utáni gyerekfelügyeletről esett szó. Maga a téma nem érint - vicces is lenne -, de megint elgondolkodtatott. Nem is az egész, hanem egyetlen egy mondat:

"Diszharmonikus házasságban, egymásra acsarkodó szülők mellett a gyermek is diszharmonikussá válik, még akkor is, ha a szülei külön-külön őszintén szeretik őt."

És ez rámutatott néhány személyes tényre.

Valamelyik este utcai veszekedés volt, amitől feszült lettem. Mr. Férfi nem értette, azt hitte, hogy egy kocsma melletti lakásban már hozzászoktam. Nem, nem szoktam hozzá, mert mindig azt juttatja eszembe, hogy otthon a nyugalmasnak, boldognak látszó családi kép mögött mik húzódnak meg: megcsalás, szexmentesség, boldogtalanság, féltékenység, félelem, egymás agyára menés...

A gyerek nem emlékszik a dolgokra, nincs ott, ahol az események történnek, csak szavakat hall a beszélgetésekből, de ezek pont elegek ahhoz, hogy a képzelete a valóságon túlszárnyaljon és mindenben a legrosszabbat keresse.

A félelemtől bizalmatlan lesz, ami a saját kapcsolatában jelenik meg. Féltékenységi dührohamokat kap, ha azt veszi észre, hogy hazudnak neki, vagy eltitkolnak előle dolgokat, mert így nőtt fel. Az autó hátsó ülésén ült, amikor az anyja azt leste ki,  hogy az apja kivel csalja, az ágyban sírt, amikor az apja azt sulykolta belé, hogy új apukája lesz, de azért ő is szeretni fogja, csak kapkodta a fejét a sok csalás és ámítás között.

Képtelen túllépni ezeken az érzésein, pedig tudja, hogy ostobán és önző módon viselkedik. Mert úgy érzi, hogy ő mindenét beleteszi a kapcsolatba, és viszonzásul hazugságot, titkokat kap, és retteg, hogy ők is arra a szintre jutnak, ahol a család többi párja áll.

 

---

Leesett a hőm, barnázom, szóval nincs baba ;(

2012. máj. 7. 7:42 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: cogito... Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

100. bejegyzés, avagy boldog véres anyák napját!

Eddig háromszor éreztem úgy, hogy sikeres hónap áll mögöttem. Mindannyiszor éreztem, hogy egy új élet lengi körül testem, simogattam a hasam, és minden öntudatlan mozdulatommal is azt sugalltam, hogy babám lesz.

De mindannyiszor megjött. Először csak fehér folyás, majd napokig tartó barna pecsételés, amikor még reménykedtem, hátha.

Ez volt a harmadik. Gyógyszert szedtem, középidőben elmentem a nődokimhoz, aki megállapította a 22 milis petesejtet, megmondta, mikor legyünk együtt, és együtt voltunk. Minden klappolt.

Péntekig, amikor már éreztem a folyást a lábam között, a hasam is jelzett, bár egyáltalán nem fájt. Tegnap még reménykedtem, mert fehér folyás volt, szagtalan, de annál több, és azt írták, hogy ez nyugodtan lehet a terhesség jele is. Úgy voltam vele, hogy a Norcoluttól van, ezt váltja ki, és most van a beágyazódás. Nem fog megjönni, mert terhes vagyok.

Ma viszont - anyák napjára - amikor be kellett volna ágyazódnia annak a pici lénynek, csöpögni kezdett belőlem. Először a fehér, ragacsos valami, majd két óra múlva már barna foltos volt a betét, amit a csöpögés miatt tettem be.

Azóta sírok. Nem tudok mosolyogni, kiborultam. Igazságtalanság! Tudom, a kilenc hónap még semmi, de a gyerek utáni vágyam már 15 hónapos.

Találnom kell valamit, amivel lekötöm magam, amivel elfelejtem azt, hogy babát akarok. Bármit, ami erősebb ennél a vágyamnál. A munkába hiába temetkezem el, a gondolataim csak a baba körül járnak. De fel kell adnom, mert beleőrülök!

 

Boldog anyák napját minden szerencsés nőnek!

2012. máj. 6. 12:12 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: ünnepek, menses Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Azt hiszem...

...egy darabig csendben ülök, és várakozom.

 

Jövő héten esküvő. Az a ruha, ami soha életemben nem volt még rajtam, a biléta is rajta, de egy teljesen ugyanolyan már igen, az újnak számít? Vettem hozzá cipőt (2 egyformát is).

 

Tegnap bevettem az utolsó Norculotot. 26 CN tartok (a pecsételéstől kezdve), elvileg a hétvégén kellene megjönnie. De ovum csak most hétvégén volt, még egy hét sem telt el... A hőm pedig nagyon ingadozó. Most mikorra várjam? Mikor csináljak tesztet? Egyáltalán van értelme?


Hőingadozás - ti értitek?

 

2012. máj. 2. 20:36 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: tesztek Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Metál őrület

Nem volt elég, hogy vasárnap tönkretettem az egész életem, de bebizonyosodott az a mondás, hogy a baj csőstül jön.

Ezt a napot vártam már hónapok óta. Imádom az Imaginaerum albumot, oda-visszahallgattam már, így nem volt kérdés, hogy el kell menni a Nightwish Imaginaerum European Tour 2012 koncertre.

Arról persze természetesen elfeledkeztem, hogy ha nem is teljesen heavy metal, de biztosan szinfónikus metal: a rajongók fekete cuccban jellenek meg. Erre persze pirosba öltöztem. Mr. Férfi meg ingbe. Azért legalább a pulóverem fekete volt. Kabátot nem vittem, amit nagyon megbántam. Az utcára még éjszaka sem kellett, de a koncert alatt végig libabőrös voltam, és remegtem a hidegtől.

Rövidlátó vagyok, majdnem 2-es szemüveget hordok, ami azért már elég erős, hogy ne lássam a színpadon az emberkéket. A körvonalukat, de ennyi. Mivel szombaton utoljára a táskámba raktam a szemüvegem, így nem is kerestem ellenőriztem le, hogy ott is van. Kellett volna, mert kiesett belőle és begurult (a tokjában) az ágyunk alá. Az Arénában kerestem hiába.

Persze mindez nem volt elég! Mr. Férfi széke leszakadt. Szóltunk az egyik ottani dolgozónak, aki elment intézkedni, de hozzátette, hogy üljünk eggyel arrébb. Meg is tettük, de természetesen az a a szektor telis-tele volt, így nem sokkal később jött egy helyes srác, hogy a helyén ülök. Ha nem lenne Mr. Férfi most áradoznék róla. (Helyes volt, vicces, jó fej, szimpi...) Csak a végén elfelejtettünk elköszönni egymástól.

Visszatérve a székes mizériára. A másik oldalon még volt egy üres hely, csak a 2. zenekar alatt érkezett meg a hölgy, így Mr. Férfi átült az enyémre, én meg az ölébe. Imádok az ölében ülni Persze, sokáig kényelmetlen, de a szünetben jöttek, és lecserélték. Egy csavarhúzóval kipattintották, kirántották, az újat visszadugták, majd a csavarhúzóval visszapattintották, és kész is volt a székcsere.

Az első előzenekar az Eklipse volt. Érdekes volt, ahogy hegedűre olyan pop számokat írtak át, mint Lady Gaga vagy Justin Timberlake slágerei (címeket sosem tudtam). Nekem jobban tetszett, mint az utána lévő Battle Beast, de azt nem tagadhatom hogy a hegedűn mindenki bepilledt. A heavy metal viszont továbbra sem az én műfajom. Nem volt rossz, de nem is az igazi. Hörögnek, ordibálnak, hangjuk meg mintha nem lenne, persze van, csak az egyáltalán nem hallatszik.

A Nightwish hatalmas kezdéssel indított! Az Imagineurum első két dalával kezdtek: a Taikalvi alatt egy hatalmas hintaszékben énekelt Tuomas, majd a fehér lepel lehullva jött a Storytime, amit tűzijáték kísért. Ütős kezdés, és az ezzel megteremtett hangulat a végsőkig megmaradt. Amit sajnáltam, hogy nem csak ez az album volt, hanem a régi számaikból is énekeltek. Jó, bevallom, az Angel sem zavart annyia, az Islander pedig továbbra is a kedvencünk Mr. Férfivel, és ha nem hallom élőben, akkor tuti hiányzott volna valami az életemből. Az kell!

Szóval tomboltunk, és videóztunk. Elvileg egyébként is lehetett, de a telefonnal mindenki felvette a kedvenceit. Az elején nem mertem még elővenni, így a Storytime kimaradt (de más felvette közelebbről), a többinél meg vagy az eleje hiányzik a számnak, vagy a vége. De tudjátok be, hogy ez volt életem első videózása egy koncerten.

A többi itt és itt és itt és itt és itt található.

2012. máj. 1. 8:41 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: zene Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Aki hülye, haljon meg!

A világ legostobább teremtése vagyok.

A leghülyébb a Földkerekségen!

Csak meg kellene húzni azt a ravaszt. Megérdemelném.

Én csesztem el a melót, és mást hibáztatok...

Ezt is elbaltáztam... Mint mindent az életben...

Ha nem lenne Mr. Férfi, már én sem lennék...

2012. ápr. 29. 14:22 | 1 komment
Kategóriák: cogito... Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

A vasárnapi megfigyeléseimről

A mai poszttól ne várjatok túl sok értelmet :)

Ha a jelen problémáit nem számítanám, olyan lennék, mint a képeken szereplők. Hosszú, elegáns ruhában járnék, hozzá hatalmas karimájú szalmakalappal, sétálnék a zöld füvön, érezném a nap melegét az arcomon, amit ernyővel kellene elrejtenem, hogy ne barnuljak le.

Ehelyett a gép előtt görnyedek, és a - kilátástalan, már-már elveszett - munka helyett azon filózok, hogy a következő komment lesz a 20. és valahogy sehogy se tudlak benneteket interaktivitásra bírni. A statisztikát nézve, nem esem kétségbe, mert a napi átlag 10 olvasóm megvan (lehet, hogy csak a képeket nézi, de itt van egy rövid ideig!).  De nem csak nem írtok, de nincs olvasóm a G+-on, pedig ott érdekesebbnél érdekesebb képeket is megosztok, és nincs rajongóm a Facebookon/Twitteren, ahol pedig gyakran linkelek be máshonnan származó érdekes cikkeket, osztok meg Youtube-os zenéket.

Nem baj, nem panaszkodásnak szántam, és azt se akarom, hogy csak emiatt kattintsatok oda. Persze, jól esik, de megvagyok nélküle. Az a lényeg, hogy itt olvastok!

Este Nightwish koncert :)

Volt már egyszer, de most sokkal aktuálisabb:

Tegnap 37 fok volt a hőm, általában 6:15-kor mérem. Ma korábban keltem, 5:50-kor. A hőmérőmet véletlenül a konyhaasztalon hagytam, így muszáj volt kibújnom érte az ágyból. 36.7 fok. Visszaesett... Viszont utána visszabújtam az ágyba, és 6:20-kor megint megmértem, akkor már ismét 37 fok volt.

A Norculotból van még 4 szem.

Jövő héten (ma a hét első napja van - így számoljatok!) esküvőre vagyunk hivatalosak. Koktélruhában, vagy maxiruhában szándékozom menni, viszont a ruhaválasztás nem csak időjárás függő. Vagy aznap jön meg, vagy aznap mutathatja ki a teszt a pozitívat (ha pénteken volt ovum). Kérlek, kérlek benneteket, szurkoljatok!!!!

2012. ápr. 29. 7:45 | 2 komment
Kategóriák: zene Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

A kétségbeesés napja

Wanyuda Apinyayanyong - fotói közülAhogy már írtam, jelenleg két munkám van. Az egyik határidős (jövő szerda), a másik meg állandó.

Most a határidős miatt éjjel-nappal dolgozom. Napközben az irodában alszom ücsörgök, éjjel pedig az otthoni (egyébként céges) laptop felett görnyedek. Már a napi 4 óra alvás rutinná vált: este 10-kor lefekszem, nem bírom tovább, de reggel 3 előtt kelek, és megállás nélkül nyomom.

Tegnap délutánig...

Péntekre szabit vettem ki az irodában, hogy a hosszú hétvégén biztosan be tudjam fejezni a másikat, amit viszont az egyik kollégámnak még át kell néznie a leadás előtt. Küldözgettem neki a maileket, SMS-eket, hogy hogy halad, mert a határidő csak közeleg, már a nyakunkon ül, mire semmi válasz. Se azt nem írta, hogy dolgozik rajta, se azt, hogy bocsesz, közbejött valami más, így kiszállok a projektből.

Tegnap este egy harmadik személytől kellett megtudnom, hogy a srác elutazott. Látta, amint felszáll a vonatra. Egy-két szót váltottak, amikor a "drága" közölte, hogy a hosszú hétvégén nem lesz, addig nem is tud semmilyen munkát végrehajtani.

Basszuskulcs! Oké, ha úgy vesszük, csak segít nekem, de könyörgöm, akkor miért nem lehet egy levelet rám dobni, hogy keressek mást??? Jó pénzt kap érte, talán ezért, de mit érek vele, ha miatta kicsúszunk az időből???

Szóval a határidős melót elbuktam.... Pedig a karrierem szempontjából nem lett volna utolsó szempont, sőt!

--------

A doki szerint tegnap volt ovum, a ciklus.hu szerint is (amit nagyon tudok ajánlani minden nőnek!). Mr. Férfivel megtettünk minden tőlünk telhetőt a Csöppségért. Tegnap a hőm még csak 36.7 volt, ma reggelre felment 37-re :) Szóval tényleg most volt/van ovum. :))) ~Legalább ez a jó hír a mostani hétvégére~

2012. ápr. 28. 7:43 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: meló Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

I'm a women in love

 

 

2012. ápr. 27. 15:14 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: zene Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

22 miliméteres!

Mostanság totál el vagyok havazva, mert jelenleg két helyen melózom (igaz, az egyik nagyon rövidtávú, de most kitölti az éjjeleimet-nappalaimat).

Viszont mivel a 18. CN-on tartok (ma), így tegnap végül elmentem nődokihoz. Ilyenkor mindig ki szoktam venni szabit, vagy előbb lelépek a munkából - tudjátok, hazamenni, letusolni, rendbe tenni magam, majd spuri a nődoki; de tegnap nem tudtam elkéredzkedni, így a nődokinál mentem el mosdóba, hogy azért ne teli hólyaggal nézzen meg ultrahangon.

Nem sok esélyt láttam, hogy ultrahangoz, mert amikor telefonon kértem időpontot, át akart rakni jövő hétre, mert most túl sokan vannak, de jövő héten meg nem dolgozik a hosszú hétvége miatt, a gyógyszerem meg elfogyott, így végül belement, hogy látogassam meg, és ha éppen nincs senki, megnéz UH-n, de nem ígéri. Menjek fél háromra! Na az nem jó, átrakattam magam kb. fél hatra (hatig rendel), addigra érek oda munkából (két megállóra van egymástól a kettő).

Anyum is jött megmutatni a vérképét, így amíg a mosdóban frissítgettem magam, ő lefoglalta a nődokit, nekem meg volt időm pisilni egy gyorsat.

Tökéletes időben mentünk! Senki nem volt se a nődokinál, se a váróteremben, így volt idő megnézni az ultrahangon a petesejtjeimet. Mert most van több is! Bár csak egy ami nagyon szép! 22 miliméteres! Gyorsan rákérdeztem, hogy oké, de akkor mikor is lesz a tüszőrepedésem, mikor is legyünk együtt Mr. Férfival. Péntek, illetve a hétvége!

Juppijéééé!

A Norculotot még most be kell szednem, de ha nem lesz most baba, abbahagyatja velem, és inkább a Clostilbegyt mennyiségét emeli duplájára. Eddig a legkisebb dózist kaptam, és mivel nincs mellékhatása, így nyugodtan szedhetem naponta 4-szer.

2012. ápr. 26. 5:13 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: nődoki Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Femme like you... avagy a föld napi rövidecske filozofálásom a hónapról

 

Boldogságos jó reggelt!


Elolvasom »


Fáradt péntek

 

Még mindig kell a tisztasági betét. Még mindig viszketek. Még mindig csak "arra" tudok gondolni.

Egyébként ma volt az első érvénytelen tesztcsíkom. Először a tesztcsík jelent meg, az átcsúszott a kontrollcsíkra, majd tovább csusszant, ki a keretből. Ha jobban megnézzem, még két igen halvány csíkot vehetek ki belőle - amíg távolról vizslatva hófehér az egész. Nem csináltam újat. Vagy Mr. Férfi is akarja, vagy negatívnak titulálom.

x CN

2012. ápr. 20. 19:53 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: tesztek Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Furcsaságok, avagy olvasócsalogatók

A következőkben felnőttképzés kategória következik, mégse olyanra gondoljatok! Olivia, szerintem ezt még te is átfuthatod :) Max. ne mindegyik linkre kattints!

 

Elolvasom »


Nyári cipellő, téli kabát...

Nem igazán vagyok divatbolond. Régen talán volt olyan időszakom, de mindig mindenben az egyéniségemet kerestem (nem mintha sikerült volna bármikor is meglelnem). Ennek ellenére már írtam egyszer a megjelenésről, és ma is ez lesz a témám.

Ha a fővárosban, vagy a közelében, akkor tudhatjátok, hogy ma nem volt olyan jó idő. Beborult, a levegő lehűlt, az utca járókelői kabátot húztak.  Én szó szerint vacogtam.

Jó, nem lehet, mindenki olyan fagyosszent, mint amilyen én vagyok, de azért vannak dolgok, amiken minden egyes alkalommal megdöbbenek. Ma a villamoson (okés, be tudható annak, hogy már délután volt) egy fiatal lány (egyetemista lehetett, és fogadni mernék, hogy bölcsész... nyugi, nem bántom én a bölcsészeket, főleg úgy, hogy én is az vagyok!)  vaskos, puffiszerű dzsekit vett fel, amihez balerinnacipőt. Elhiszem, hogy ahhoz a cipellőhöz nem illik zokni, de még harisnyát sem vett fel. Elhiszem, hogy ez most nagyon trendi (bár szerintem ez olyan 3-4 éve lehetett menő), még talán-talán jól is nézhet ki együtt. DE hogy a fenében nem fagyott le a lába? Az enyém még farmerben és bélelt csizmában is libabőrös volt, ő meg mezítláb! Én fáztam, amikor ránéztem!

Ez már olyan, ami nálam kiveri a biztosítékot. Jó, én is mindig mezítláb vagyok, amikor csak tehetem, de azért odafigyelek arra, hogy 1) milyen időjárás is van odakinn, 2) a többi ruhadarabomhoz passzoljon.

De szóljatok, ha rosszul gondolom!

Még mindig pecsételek, már kezdem unni... Vége lehetne már... Vicces, naná, hogy ilyenkor van fenn a libidóm a plafonon, amikor meg nem lehet...

2012. ápr. 17. 17:21 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: módi Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Anya, hogyan?

A vasárnap reggel mindig is a lustálkodások reggelének számított. A fiatal házaspár a hitvesi ágyukban ejtőzött. Az asszony olvasott, a férj vígjáték sorozatot nézett a televízióban.

Apró lábak csoszogását lehetett hallani, majd a hálószoba ajtajának nyikorgását. Egy szőke buksi jelent meg az ajtóban, s hatalmasra nőtt kék szemekkel kéredzkedett be.

- Gyere, szívem! – nyújtotta felé az anya a karját. A könyvet lerakta az éjjeli szekrényére, és várta, hogy a lánya odalibbenjen az ágyhoz és közéjük feküdjön, mint egy éjjeli tündérmanó. – Jól aludtál?

A kislány csak igenlőn megrázta a fejét, és az egyik hüvelyujját bekapta. Sosem cumizott, de a hüvelykujj szopásáról nem lehetett még leszoktatni. Biztonságot talált a mozdulatban.

- Mama…

- Igen, szívecském? – ölelte magához a kislányt, miközben betakargatta a vérvörös szaténtakarójukkal.

- Hogyan lesz egy kisbaba?

Az asszony a férjére tekintett, aki egyszerűen vállat vont, ezzel ruházva fel feleségét a válaszadásra. A lányuk még aprócska volt, hogy megértse a dolgokat, de sosem akartak neki hazudni.

- A mama és a papa szereti egymást. Nagyon szereti egymást…

- Úgy ahogy én titeket?

- Igen, szívecském, mint téged! Nagyon-nagyon szereti egymást, és nagyon-nagyon akarják, hogy végre kisbabával ajándékozza meg őket az ég.

- Csak akarni kell?

- Végül is… - jegyezte meg az apa halkan, mert eszébe jutott, hogy nekik mennyit kellett várni az apró csodáért, aki már nem is olyan apró.

- A papával nagyon akartunk téged! Minden gondolatomat az kötötte le, milyen lesz az én szívecském, az én virágszálam – adott egy puszit a kislány homlokára. – Hosszú ideig terveztem, hogyan fogunk szeretni, hogyan fogunk babusgatni, de… - elhallgatott, majd lassan folytatta. – Hosszú idő múlva, úgy éreztem, hogy én sosem leszek anyuka, kezdtem feladni, és akkor te megjelentél. Először a pocimban, ott növekedtél – érintette meg a lány hasát. – majd örömömre megszülettél. Az volt a világ legcsodálatosabb pillanata! – ölelte magához, csak azért, hogy a saját magát megnyugtassa. Annyi hosszú hónapot várt arra, hogy valóban anya lehessen, hogy a mai napig hihetetlen számára, hogy ez az angyal valóban az övékké.

2012. ápr. 15. 12:57 | 1 komment
Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Elektronikai kütyük meneküljetek!

Vannak időszakok,amikor jobb, ha nem nyúlok semmilyen elektronikai kütyühöz. Van, amikor hónapokig nem megy tönkre semmi a kezem alatt, van, amikor mindent elcseszek.

Most ebben az érában vagyok: tegnap is sikeresen elállítottam a Főnök laptopját. Az egész onnan indul, hogy az irodában nem engedélyezett az internet használat, még nekünk marketingeseknek sem. Így mindenki úgy oldja meg a munkáját, ahogy csak tudja. Én az édi-bédi iPhone-ommal, a Főnök pedig hozza a saját, otthoni, önköltségből vásárolt laptopját. A legrosszabb, hogy gyakran van olyan eset, amikor muszáj kölcsönkérnünk, mert még a telefonom sem nyitja meg a megfelelő oldalakat/applikációkat.

Más számítógépét utálom használni, főleg ha ennyire személyes. Mert a céges gépek egyértelműen erre a célra vannak "kitalálva", de én se szívesen adom oda másnak a kicsikémet. Viszont azt sem mondhatom, hogy bocsi, de én nem. Így leültem az alvó üzemmódban monitorhoz, majd megnyomtam a bekapcsoló gombját. Nem csinált semmit se. Meglökdöstem az egerét is, de arra sem berregett fel. Még néhányszor bekapcs, mire végre bejött a kép. Na most csinálhattam a gikszert, mert én úgy láttam, hogy a képre kattintottam, de belegondolva, valószínűleg az alatta lévő felhasználóváltás gombra. Hogyan, azt meg nem mondom. A gép meg ettől meghülyült. Totál! Amikor rákattintottam (most már 1000%) a képre, valami olyasmit írt ki, hogy egy meghajtó nem megfelelően működik. MI VAN? Fogalmam sem volt, hogy mit csesztem el. Itthon is win7-st használok, és megnéztem, rákattintottam a felhasználóváltásra, de semmi. Visszahozza a főmenüt, hogy belépjek az eredeti fiókba. Szóval nem tudom, mit csináltam.

De ez csak a céges eset, itthon is alkottam - egy hétvége alatt kétszer is!

Az iPhone-omon gmailt használok. Nem töltöttem le applikációt, a mail fülecskét pedig cégesre állítottam, így a Safariban nézegettem a leveleim. A bloghoz megalkottam a g+ oldalt is, amit felajánlott, hogy szinkronizálhatom a levelezőrendszeremmel. Miért is ne, beírtam a nevet, és ráokéztam. Aha, persze, ahogy Móricka azt elképzeli! Nem vettem észre, hogy Mr. Férfi a telefonomon nézte meg a leveleit. Nem, ezzel nincs baj, inkább csak a szerencsétlenségen múlt, hogy éppen ekkor nem lépett ki, és az ő e-mail címét szinkronizálta az én nevemmel. Mire észrevettem, ő már levelet is írt, így a barátai/kollégái (nem t'om kik) az én nevemmel kapták meg a levelét.

Ezerszeres bocsánatkérés, majd újabb baki - a részemről.

A netbookomat néha közösen használjuk. Amíg én a freeblog.hun keresztül olvasgatok blogokat, addig ő egy másik blogszolgáltatót részesít előnyben. Ezzel megkönnyítve a helyzetet, mindketten elmenthetjük a jelszavunkat, és nincs az a véletlen baleset se a részemről, hogy az ő nevével kommentelek. Igen ám, de Nita is azt a másik blogszolgáltatót választotta a titkos dániai beszámolójához. Így regelnem kellett volna egy saját nick nevet. Hm. volt olyan, hogy új nick regisztrálása. Gondoltam, ez kell nekem. Hát rákattintottam. Igen ám, de továbbra is Mr. Férfi e-mail címével voltam bejelentkezve... Természetesen nem lehet törölni a felesleges nick nevet, csak ha írunk a supportnak. Szándékomban állt, de Mr. Férfi nem akarja, mert az csak még több bonyodalom.

A következő már nem saját baki, de azért a témához illik - avagy a UPC hogyan cseszett ki velünk.

Húsvét előtti csütörtökön - telefonon keresztül - szerződést kötöttem a UPC-vel, miszerint több adót tudunk fogni. Szerdán hallgattam meg a tájékoztatót, este Mr. Férfivel megbeszéltem volna (reggel lett belőle a veszekedésünk miatt), csütörtökön a Főnök beszámolója közben hívtak vissza, hogy igent, vagy nemet mondjak. Azt gondoltam, gyors lesz, de a csaj csak mondta és mondta, hogy neki ezt még egyszer el kell mondania, meg ilyen és ilyen ajánlat. Gyorsan megkérdeztem még, hogy mikorra kötik be (nem kell kijönniük modemet cserélni). 3-4 nap,  legkésőbb kedd (azon filózok, hogy rosszul értettem, és egy héttel későbbire ígérték?). Kedden felhívom őket, hosszú 5-10 perces várakozás után udvariasan tájékoztatnak, hogy pénteken lesz a váltás. Aznap este 6 után értem haza a munkából, amikor még semmi, Mr. Férfi csalódott.  Felhívtam ismét, még több várakozás, majd (semmi adatot nem kértek) tájékoztattak, hogy este 8-ig még megtörténhet. Fél nyolckor csöngettek is! (ugye azt mondták, hogy nem jönnek ki) A lakásba ugyan nem jött be, csak odakinn szerelt valamit. Becsuktuk az ajtót (ezt nem kellett volna), mert féltünk, hogy az állataink kiszöknek, persze a szerelő nem csöngetett be, szó nélkül távozott. Mi meg azóta is várjuk az új adókat.

Ömlök. Szóval első CN lenne, de már a 3. Clostis nap. Akkor most hogy számoljak? De ez eldöntötte: biztos, hogy csak a későbbi időpontban keresem fel a nődokit.

2012. ápr. 14. 15:54 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: meló Főoldalra ajánlom!
írta: Thetisz

Régebbiek | Végére »